Gy?lnek

Gy?lnek az olvasandó, elintézend? dolgok, amik már a munkához tartoznak. E-mail címem elkészült (jó, három kattintás volt nekem), honlapon még kell változtatgatni, valószín?leg készítek valami teljesen újat, de ehhez majd ki kell találni, hogy pontosan mi legyen rajta.

Jó, ezek olyan dolgok, hogy inkább hangosan gondolkodom 🙂 úgyhogy ezt a részét be is?ejeztem.

Részben a magam ura leszek, úgyhogy dolgoznom kell rendesen, be kell osszam az id?m, terveket kell készítsek, amiket betartok, és véghezviszek, ki kell találni, hogy mit hogyan, és utána kell nézni mindennek alaposan.

Ki kell alakítsam a napirendem, és meg kell tartsam a lendületem, lelkesedésem!

Furcsa, hogy a barátaim, végzett csoporttársaim beállnak a 8-4ig robotba, én pedig csinálom kb ugyanazt, mint eddig, mármint ami a meló részre vonatkozik. Csak most teljes er?bedobással, és nem passzívan kerítve az ügyfeleket (fenn van a honlapom, és engem keresnek meg), hanem én is keresek kuncsaftokat (de ez most nem a címkézés, ez valami más… de err?l majd b?vebben, ha lesz mutatható?ejl?dés).

Azt hiszem, lassan vége a nyárnak, várom már, hogy mindenki iskolába járjon, és nyugi legyen, lehessen nyugodtan dolgozni.

Képekkel azért még majd jövök, mert az kell… A?otós bizniszt is?el kéne kissé pumpálni, mert eddig vagy kapcsolatok révén jött egy-egy meló (ezúton is köszönöm pl. mt-nak!), vagy ingyenmeló (eddig két esküv??otó – egy már megvolt, egy még lesz – meg koncertfotók stb.), de jó lenne kicsit tanulni is. Sokszor hiányzik, hogy a lyukon keresztül nézzem a világot.

Jah, és megkerestek, hogy vegyem le a blogomról a babzsákfoteles dolgot, mert valakinek a keze írása került?el, és nem járult hozzá, hogy „üzleti haszonszerzés, népszerüség- vagy nézettségnövelés céljából”?eltegyem. A?orrást nem ismerem, az én?orrásomat kérdeztem, hogy neki honnan van, hogy jogos-e a?elszólítás. Ha jogos, akkor majd csinálok én egy szabásmintát. Rendeset. Csak akkor lusta voltam. De hogy miért?áj ez valakinek… No comment

Hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Gy?lnek” bejegyzéshez

  1. sylverdevil avatar

    a minta nekem is t?led van. a kész?otelt esetleg ne szabdaljuk szét? 😀

  2. Domshow avatar

    Na igen. Ezért no comment.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás