„atom egy napom van, de ma már nem hasadok tovább”

(üvegtigris2)

6 órás alvás után a napot +?él óra „szundi”-val kezdtem, majd az indító tea után egyb?l ráugrottam a címkemelóra… Nyomtattam egyiket, rendeztem másik adatbázisát, közben rendereléssel, divx tömörítéssel izzasztottam a „vasamat”. Persze, ha programból egyb?l tömörítek is, akkor a hang elcsúszik a képhez képest, ami csúnyító hatással van az egészre, így kiexportálom „uncompressed” avi-ba (20GB/4-5 perc), aztán tömörítem le (200 MB-ra). Na de kész. Meg a címkenyomtatás is, amivel nem keveset szívtam. Egyetemen számlaírás, kis logotervezés, mert ma az is beindult, aztán elvittem a címkét a megrendel?höz, olyanom volt, haza, befejez címke, önlabra összetettem amit a héten gondolkodtam… Vissza logotervezés, nehezebb, mint gondoltam. Pláne kevés ismeretanyaggal, de hát ez van. Valahol el kell kezdeni. Legalább már van 2-3 olyan terv, amit oda tudok lökni nyugodt szívvel.

Tegnap este még rosszalkodott az áramszolgáltatás. Igen, mert még nincs diplomám, de ha lesz, sem?ogok ezekkel dolgozni, pedig akkor a 230V az 230V lenne, és nem jóesetben 220V… Jó, hát az 50Hz-hez hangolni is lehet… na minden, csak nem ez utóbbi jutott eszembe, amikor annyira rosszalkodott az ÉMÁSZ ÉDÁSZ DÉDÁSZ EON miegymás, hogy totálelment a pétrá’ a derótbúl, szóval áramszünet, tünetmentesben pedig szépen kerregett nekem itt az inverter és nyomta bele az energiát a gépembe… Tegnap este amúgy nem keveset káromkodtam volna azoknál a mini üzemzavaroknál, aminél pl a router már újraindult…


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás