Áramszünet – avagy milyen is vaknak lenni

Tegnap Sárival az Áramszünet cím? rendezvényen voltunk (sajnos emiatt el kellett napolni az esti beszégetésünket mt-ékkal, mert évente csak kétszer van ez a rendezvény), és?antasztikus élményekkel gazdagodva tértünk haza róla. Mindenkinek ajánlom.
Így kezd?dött az egész, hogy elindultunk?elfelé egy lépcs?n, mire?elértünk, teljesen sötét volt. De totálisan. Vaksötét. Szóltak is, hogy a telefonjainkat kapcsoljuk ki, mert elveszti az egész az értelmét, ha elkezd világítani. Semmit, de semmit nem lehetett látni, próbáltam a szememet er?ltetni, várta a szemem az ingereket, de semmi. Ez eléggé?árasztó volt, és nehéz volt megszokni, kb 1 óra kellett hozzá, de szerencsére sokminden történt ezalatt, így hamar megfeledkeztem róla. De nem tudtam becsukni a szemem.
Mondták, hogy majd látássérült és vak segít?k lesznek, találtunk is rögtön egyet, Áront, aki 16 éves volt. Természetesen lehetett kérdezgetni t?lük, ami eszünkbe jutott, és segítettek bizonyos helyekre eljutni. Volt három terem, a nagyterem, ahol mozogtunk cseppet, különböz? gyakorlatokat végeztünk, csörg? labdát adogattunk, aztán párban mozogtunk…
Aztán lehetett braile névjegykártyát készíttetni, persze közben kérdeztünk, hogy hogyan m?ködik, satöbbi. Aztán mentünk masszázsra is, meg origamiztunk, és gyertyát is tekertünk (méhviasz gyertya). Jah, és volt képfelismerés, ki kellett tapogatni egy dombor m?anyag lapot.
Az a baj, hogy ezeket az élményeket nem lehet így átadni, hanem el kell menni… Legközelebb Bálint napon (valentin nap…) lesz ilyen rendezvény, ajánlom mindenkinek.
Jah, és a végén?elkapcsolták a lámpákat, hogy meglássuk, hogy hol is voltunk. Kett?s érzésem volt a lámpakapcsolással kapcsolatban. Egyrészt nem akartam, hogy?elkapcsolják, mert azt szerettem volna, ha ez az egész megmarad egy álomvilágnak, és csak azok az emlékeim maradnak az egésszel kapcsolatban, amit megéreztem, meghallottam, megtapogattam… Másrészt érdekes volt látni, hogy amit vakon elképzeltem, az milyen a valóságban, de ami ennél még érdekesebb, hogy, amikor?elkapcsolták a lámát: „jééé, te vagy az Áron?”, aztán mindenki egy lépést hátrébb állt a másiktól, mert eddig az jelentett egy biztonságérzetet, hogy ott volt közel,?ogtad a kezét, karját, vállát…
Jah, közben valamikor odamentek Sárihoz, és megkérdezték, hogy hogy tetszik a rendezvény, mik az érzései stb, aztán a végén elárulták, hogy „bocs, kicsit átvágtalak, a Hobby Rádiótól vagyok, és ez itt egy mikrofon a kezemben” 🙂 Én éreztem, hogy kicsit interjú jelleg? kérdéseik vannak, jó, láttam ?ket a ruhatárnál.
Jah, és az egészben az volt a legfurcsább, hogy rengeteg hangot hallottam, zavart a hangzavar, és azt hittem, hogy vagyunk vagy 100an, pedig kb 20 látogató és 10 segít? volt.
Szóval?antasztikus élmény volt, valószín?leg a következ?n is ott leszek, és viszek sok embert, hogy megérezzék ezt a világot.
És most az kezd el járni a?ejemben, hogy mi lenne, ha ugyanezt az érzést átvinnénk más területre is, hogy egyéb érzékszerveink nem m?ködnének, hogyan boldogulnánk, pl. süketnémaként.