Megel?ztem. 17-ik

Azaz, hogy megel?ztem-e, azt pontosan nem tudom, számításaim szerint igen. De mit is?

Szóval ma volt az „El?zd meg a?ogaskerek?t” cím? verseny, amiben több számban is lehetett indulni, teljesítménytúra, bicikli,?utás. Én a középs?ben indultam, mily’ meglep?.

A városmajori gimnázium parkolójában nevezés kb 9:45-kor, 10:25-kor indult elvileg a verseny. Kb?él órát melegítgettem a kezd? szakaszon, akár végig is mehettem volna, de nem akartam lefele megfagyni…

Persze késve rajtoltunk el, szerintem kb ’40 környékén. Sajnos eléggé rosszul helyezkedtem, be kellett volna álljak a versenyz?k mögé… mindegy. Startpisztoly lövésére indult a?ogas is, én meg ki balra, és el?ztem a „játszó” népséget. 2 perc alatt lenyomtam azokat, akik csak a hecc kedvéért jöttek el, természetesen kicsit zavartak is, mert a DH-sok közül is jöttek, ?k meg nem tudnak egyenesen menni, és baromkodtak. (Amúgy örülök, hogy DH-sok is jöttek, tudnak?elfele is menni… jah, meg volt egy bmx-es is. respekt!) Aztán 4 perc után hagytam el az élbolytól leszakadt népséget, és talán az amat?rök közül én voltam elöl, el?ttem csak beöltözött emberek. Aztán 11 percnél el?ztem meg két országútival nyomuló srácot, szegények?elborultak… Volt egy másik srác is (piros országútival, úgyhogy, ha magadraismersz, akkor…) akivel együtt mentem egy darabig, és hát le a kalappal. Lassú?ordulaton úgy nyomta…

Aztán a vége?elé volt egy srác, akit beértem, megkérdezte, hogy mennyi van még. No itt csesztem el 😀 válaszoltam. Mindegy… Cserébe leszorított, és lehajrázott.

A célban pedig lassítottak engem… Beszarok. Látok el?re, tudom, hogy mennyi id? alatt tudok megállni, és a célegyenesben a legnagyobb sebességgel akarok átmenni,??leg, hogy hajráztam, mint az állat, hogy azt a szemét kölköt lenyomjam. Nem jött össze. Célban kérdezték, hogy hány éves vagyok 😀 nem tudtam rá válaszolni :P, de aztán a lényeg csak az volt, hogy 18 alatt vagy?ölött vagyok 🙂

Kaptam pólót, meg vizet, meg marcipánt 🙂 Vizet lenyomtam egybe, aztán pihi, sms, és tipli haza. Jah, meg a?otó…

img037.jpg

Most meg várom a hivatalos eredményt 🙂

Lehet, hogy ott kellett volna maradjak, mert?él1-kor lesz valami sorsolás, amin lehet nyerni egy 200k-s utazást… Ágy úgyis én nyerem. Ha ott lennék, akkor csak?eleslegesen 😀

Szóval életem els? versenyén 17-ikként végeztem, útközben relatív sokan drukkoltak, a teljesítménytúrások aktívan, és az egyik srác megjegyezte a táv 70-80%-nál, hogy „az els? civil”. Ez úgy jólesett. Nem hittem volna amúgy, hogy egy-egy ilyen szurkolás mennyi er?t ad még.

Amit máshogy csinálnék jöv?re: jól helyezkedni az elején, picit hamarabb elkezdeni a hajrát (?) mondjuk jó lenne, ha hosszabb lenne a célegyenes, mert el?tte elég nagy kanyar van… és véghajrában hihetetlen er? szokott bennem lenni 🙂

Az elején sikerült egy tisztességes tempóra beállni, amit tudtam tartani, ha jött az emelked?, lejjebbváltottam, és tartottam a?ordulatot… Nem volt egyszer?, de jó érzéssel végigcsináltam 🙂


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

6 hozzászólás a(z) “Megel?ztem. 17-ik” bejegyzéshez

  1. Domshow avatar

    Jah, az id?m 17:30 körül lesz…

  2. Domshow avatar

    És 100-120 induló volt…

  3. sylverdevil avatar

    grat, jóles?nek hangzik, én is kipróbálnám szívesen

  4. Domshow avatar

    Nem egyszer? 🙂 csak?elfele… sz?k 4 km, 325m szintkülönbséggel… Jöv?re gyere, csak el?tte eddz er?sen…

  5. sylverdevil avatar

    hmmm, ha minden a tervek szerint halad akkor már bp lesz a székhelyem (dejólenne), csak juttasd majd eszembe. 🙂

  6. Domshow avatar

    Jöv?re is nagy port?ogok kavarni körülötte, úgyhogy ha még blogolvasóm maradsz ( 😛 ) akkor?ogsz róla értesülni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás