Szováta (és környéke)

Akkorhát elkezdem a „négynaposünnepes” kirándulásunk beszámolóját.

„mert nem az a kérdés, hogy megyünk-e, hanem, hogy mikor indulunk ERDÉLYBE”

Alapfelállás, ami a kés?bbiekben?ontos lesz, hogy menjünk el Szovátára, mert ott van a Medve tó, ami sós tó, az izületi panaszokkal rendelkez?k gyors javulásához vezet. Ezért apukám kiválasztotta ezt a helyet, és húgom osztálytársának családjával tizen elindultunk. Késéssel, utána a városban hatalmas tököl?déssel stb… Szóval nagy nehezen kiértünk a városból. Pálya 3-as, kis kavar, óránként megállunk, mert két négyévkörüli, két nyolcévkörüli és egy tízévkörüli gyerek közül?élóránként pisilnie kell valakinek, vagy, ha nem, akkor vagy üzemanyagot kell venni, vagy a?eln?ttek akarnak kávézni. Ez utóbbi meghatározásként szolgál a tököl?dés?aktornak, rövidítve csak T-faktor.

Határnál minden rendben (csak leszámoltak), onnantól ocsmányszarút. Autópályamatrica. Mivaaaaan??? Igen, kell. Vegyünk. Egyb?l határ után benzinkút, ofkorz a csávó nem beszélhet magyarul (láttuk rajta, hogy érti, de nem beszélhet), nincs matrica, majd a köv. kútnál. Ott sincs. Harmadik, nincs. (T-faktor n?…) Na hagyjuk. Aztán láttuk, hogy ilyen utakra matrica… majd, ha?agy… Kés?bb kiderült, hogy elfogyott a matrica 😆 tehát nem kell venni.

Amúgy az utak min?ségér?l: néhol?elkészülhet?en szar, mondhatni 30cal mész, és kerülgeted a gödröket, átmész túloldalra stb. Ez a jobbik megoldás. A szarabbik:?asza út, és egyszercsak méteres kráter, törik ki a kereked. Néha volt király út is, de ez ritka volt, mint…

Este 10 környékére meg is érkeztünk Válaszútra, ahol egy kollégiumban aludtunk, itt vettük?el ugyanis a másik család által támogatott-pártfogolt árva kislányt, akinek az elmondottak alapján, el?életéhez képest iszonyú jó kedve-hangulata, vidám természete volt. Megdöbbentem. Apja halálra itta magát, anyja balesetben halt meg (kb 2 éves volt), utána pedig hat éves koráig cselédként tartották, de eléggé mostoha körülmények között. Ezek után el?ttem állt egy vidám, aranyos, pezsg? kisgyerek. Hihetetlen.

Gyerekfektetés, éjjel 2ig duma, aztán szunya. Reggel kelés, adtak nekünk igazi kollégiumi/közétkeztetési reggelit, jó volt 🙂

szovata1.jpg

Aztán indultunk, így már 11-en tovább, Szovátára, a Zöld kulcsos házba. Ez várakozáson?elüli volt. Minden pöpec volt a vizesblokkot kivéve. Kellemesen mindenholfa bels?, szépen?elújított, korrektül?elszerelt konyha, jó kis terasz, egész szép kilátás, t?zrakó… Kellemetlen élményként?ogadott, hogy a szomszédban hangos duc-duc zenét hallgató?iatalok voltak, másik szomszédban, pedig részeg román?iatalok… Els? út, a Medve tó?elfedezése. A másik családból az apukával elindultam biciklivel?elderíteni, hogy akkor hol is?ogunk?ürdeni, hogy kell oda menni, satöbbi. Kemény 5 km-es úton bejártuk a megnézhet? dolgokat. Itt utalnék az uticélra: a Medve tó be volt zárva. Erre még visszatérünk. Aztán mentünk erre-arra, hogy hol mi van, majd visszatértünk, és a kis csapattal mászkáltukn a tavak környékén. Sok kis tó is volt ott, vörös és zöld tavak, a vörös szín a sóféregt?l van, csak, hogy tudjátok :D. Volt egy nagy sószikla, amit meg lehetett mászni. Hihetetlen, hogy mennyire éles. Szép volt mondjuk, érdekes mintázattal, és sórétegekkel. Aztán vacsi-játék-szunya.

Másnap irány parajd, mi ketten ismét bringával. Sóbánya. Egy busz vitt le egy busznyi alagútban, kb 40-50-nel ment… Durva volt. Igaz, mint egy vonat, ment a kimélyített vájúban, de akkoris… Megdöbbent? volt, nem ilyenre számítottam. Els?re egy játszótér?ogadt minket a hatalmas csarnokban. Felhívnám a?igyelmet a képen, a padlózaton látható sórétegekre.

szovata2.jpg

A hatalmas csarnokokat hatalmas csarnokok követik. Apám megjegyezte: „azért az nem semmi, hogy kibányásszák a sót, eladják, majd az üres lyukat mutogatják pénzért” :D. Jópofa volt amúgy, sokan játszottak ott, volt térer?, internetkávézó, ofkorz szuvenír, tollas, ping-pong, ugrálóvár, gokart, kápolna…

szovata3.jpg

 

Ebédid? lévén kerítettünk útközben egy éttermet, ahol egész jó kaja volt, és itthonihoz képest majd’?éláron. Rántott sajtot ettem szokásomhoz híven, viszont meglepetés ért, ugyanis nem trappista sajtból készült, hanem valószín?leg juhsajtból, és kicsit, mintha?üstölt is lett volna. Nem erre számítottam, de nem volt rossz. Meg is kérdeztem, hogy milyen sajt volt ez. „hát olyan, hogy megijesztik a tehenet, és már kész is a sajt” 🙂 Gyönyör? kilátás,?eny?k, hó!!! Utána nekiindultunk Békás-szorosnak, mert az kell! Oda mégmégmég el akarok menni hosszabb id?re. Hihetetlen. De hát láttátok is az el?z? képet. Lesz is még kép. Gyönyör?.Haza, vacsi, duma, játék, alvás. Kinn 🙂 Éjszaka mondjuk valami mászkált, úgyhogy jobbnak láttam bemenni 😛

Harmadnap, azaz inkább szombaton délel?tt a társaság úgy döntött, hogy márpedig ebben a vízben?ürödni kell és a közeli szálló?ürd?jében a sós vízben megmártóztak, de nekem nem volt kedvem, így én a szálláson maradtam, pihentem/zenét hallgattam, majd a képeimet bütyköltem.

Utána irány „az elárasztott?alu”, Bözödújfalu. Szörny?, és egyben szép. Hogy lehet elárasztani egy?alut, mert úgy gondolja valaki, hogy az úgy jó lesz, ha ott egy víztározó lesz… Viszont némi T-faktornak köszönhet?en er?s délutáni?ényekben értünk oda, ami a hangulathoz adott némi pluszt.

Kisebbségiek szalmaalkotásokat árultak, lepusztult házak, túloldalon meg nyaralóövezet a tóparton… Micsoda kontraszt…

bozodujfalu.jpg

Már csak a hazaút várt ránk, amit vasárnap reggel kezdtünk meg mise után. Reggel 9:30-kor indultunk, este 20:30ra értünk haza úgy, hogy egy órát nyertünk a határnál óraátállítás miatt. Tehát így a menetid? 12 óra volt. Micsodaaaa??? Húazanyját 😀 No természetesen nem kevés T-faktorral dúsítva. Id? közben meg kellett állni a kislányt hazavinni. Viszont olyan gyönyör? múzeumot láttunk, mert a kollégium mellett az ottani??bácsi berendezett egy házat a gy?jteményével.

szovata4.jpg

Szóval szép volt jó volt, picit többet szerettem volna biciklizni és?otózni. 15km és kb 350 kép az eredmény.

Természetesen lesz még kép, de under processing. Lesz sok HDR, meg pár BW kép. Akartam egy átmenetes szürkesz?r?t venni még indulás el?tt, de kés?n gondolkodtam. Terveim között volt igazi székely emberek?otózása, de err?l is lecsúsztam id? hiányában. Igazából nem voltunk eléggé erdély/székelyföldi területen…

6 hozzászólás “Szováta (és környéke)” bejegyzéshez

  1. nah végigolvastam.
    biztos nagyon jó lehetett, a képeket t?kön ülve várom 🙂
    tényleg az a?alu neve, hogy Válaszút?
    „Kedves utasaink, Válaszúthoz érkeztünk. A leszállást a hátsó ajtón tehetik meg” 😀

  2. Mi az a HDR? Jó lehetett. Rég jártam már Erdélyben. Szép hely. Néha zavaró (néha pozitív, néha negatív értelemben)…

Hozzászólás a(z) kr bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás